Az Európa Tanács ellenőrzési eljárást rendelt el Magyarországgal szemben
A régóta fennálló problémák miatt.
A régóta fennálló problémák miatt.
Az orosz elnök reggeli beszédére egyebek mellett reagált az Európai Bizottság és a 46 európai országot tömörítő Európa Tanács is.
2015-ben 18 ajánlást fogalmaztak meg, ezekből mostanáig ötöt sikerült teljesíteni.
Marina Ovszjannikova kapta a Vaclav Havelről elnevezett kitüntetést.
A külgazdasági- és külügyminiszter-jelölt ezúttal Torinóban mondta el, hogy a magyar emberek nem akarják megfizetni az orosz–ukrán háború árát.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa elítélte, Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomása ellen elkövetett rakétatámadást.
A szervezet szerint Oroszország súlyos jogsértéseket követett el, ezért nem is maradhatott volna az ET tagja.
A lengyel Ab szerint az EJEB félreértelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményének azt a mondatát, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja.
A szervezet tagjaként a magyar kormány köteles teljes egészében végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet.
Az ET emberi jogi biztosa arra is felszólította Oroszországot, hogy azonnal állítsa le a háborút.
A magyar kormánynak fel kell hagynia az LMBTI-személyek emberi jogainak tárgyiasításával és gyengítésével – jelentette ki közleményében az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint mély aggodalomra ad okot a jogszabály. Az Európai Bizottság segítséget kínál, és emlékeztet, hogy a fehérorosz rezsim az EU-t támadja.
Októberben tárgyalhatnak arról a módosításról, amely előírta, hogy „az anya nő, az apa férfi”, és lehetővé tette több ezer milliárdnyi közvagyon vagyonkezelő alapítványokba történő kimentését.
Az Európai Unióval és az Egyesült Államok kormányával folyó csaták után a harmadik frontot nyitja a lengyel kormány.